A homoszapienszt - különösen
egy marslakó szemével - már-már szakrális kapcsolat fűzi a szeméthez.
A büszke és fejlett
szegleteiben szerinte úgy viszonyulnak hozzá, mintha csak egy ártatlan
félrelépés volna. Mindennapos, megtűrt, de valahogy mégsem illik az idilli
képbe. Pedig megvannak hozzá a kegytárgyak és az egyéntől egészen a közösségi
szintekig szervezett szertartások. Gondoljunk csak bele! Minden háztartásban
van egy ideiglenes fontos helye. /Vendégségben időnként remegő hangon
érdeklődünk hollétéről, kezünkben egy szétfújt taknyos zsebkendővel.
Megkönnyebbülünk mikor a családfő vagy a háziasszony átszellemülve, megmutatja
a helyet./ Mikor meguntuk és újabbakra vágyunk, csak rábízzuk egy magasabb
intelligenciára. Elviszik a kukások. Innentől jön a közösségi szertartás.
Hatalmas különféle az olcsótól a kimondhatatlanul drágáig. Ezerféle
kegyhelyekkel, ahol sokféle kényeztető kezelést kapni. Ez ám a valami. A büszke
tanult világ még a szemete egy részét is elkényezteti, már előbb, mint magát.
Sokfelé nincs ez így. Például itt Tájiországban sem. Itt büszkék rá. Szeretik
mutogatni. Ezért lépten-nyomon megosztják másokkal magasrendű fogyasztási
szokásaikat. Persze találni helyeket, ahol kegytárgyként kezelik. Ahol így van,
ott fehért gyanítani, vagy klasszikus
műveletűt. Ez a gyakorlatban úgy fest, hogy mendegélsz bárhol, dzsungelben vagy
tengerparton, szerteszórva sokfelé gyönyörködhetsz benne. Aztán jön egy
úgynevezett RESORT és nem látsz sehol, majd valami méltatlan helyen találkozol
vele tömeg kegy tárggyá lefokozva. Hogy ez jól van-e így, a marslakó nem tudja.
Mindenesetre. Így van (-:
 |
| kisgatyás marslakó |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése