Elmélkedések Tájföldön nemcsak Tájföldről #2

Ami még engem is megrázott

 A thai hozzáállás

Bevezető

 Ádám még Bangkokban valami olyasfélét mondott, hogy van valami gyakori thai szólás, ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy ejj ráérünk arra még. Na jó, kicsit költőibben lett most kifejezve, elvégre nem akárkiknek írok. Megérdemlitek a szépet. Ez a szellem, vagy szellemtelenség mintha belengené az egész életet. Oké, tudom, hogy ez nemcsak tájföldi betegség, de most innen jön az ihlet. Még valamikor a kilencvenes években határoztam el, hogy bárhova is utazom, minimum egy vászonzakó, egy fehér meg egy színes vászon ing lesz a pakkomban. Mindig bejött, vagy jött volna, mikor még nem hoztam meg e bölcs döntést. Nos eddigi tapasztalatom alapján tájföldre nem muszáj ilyen oldszkúl cuccokat cipelni. Oké, a karizom erősítés az más, azon kívül gondoltam. Az élet eseményei azért a segítségemre lettek, nehogy felhagyjak e civilizált szokásommal. Szerencsémre meghívást kaptunk egy nagyszabású esküvőre, majd néhány nappal későbbre egy lagzi féle beach partira. Ezen alkalmakkor  fajin vászon ingben és fasza vászonzakóban fogok menősködni, ezt így előre le merem szögezni. Ha valami nem jön be a szövegben akkor bocsánat, de azért már a hely szelleme okolható, nem én tehetek róla.

Érdekes módon itt nem zavar, hogy alkudozni szokás szinte minden helyzetben. Régen ettől rendkívül idegbeteg voltam. Nyugalmam oka egyrészt az, hogy teljesen közömbös számomra az amúgy is megváltozhatatlan tény, hogy én is a hülye turista vagy a levehető fehér kategóriába tartozom az itteniek világegyenletében.. És őszintén nem szolgáltam erre rá? Na ugye! Láttam már otthon én is turistákat. A nyugalmam másik oka, hogy keveset gondolok arra, milyen lelkiismeretes hozzáértő igaz emberek kormányozzák hazámat e válságos időkben. (A nyugalmam következő oka, hogy.....:-) Itt vicces próbáltam lenni. Érzem, hogy innen könnyű lesz fejlődni.)Viszonylag hamar fölvettem a táji ritmust. Így az olyasmit, mint a kikötői hajók közt félmeztelen sétálva kérdésemre a roston tintahal 30 egység, pár perc múlva ingben, ugyanaz a tintahal furfangosan 40, derűvel viselem. Persze először pedagógiáztam, (első része úgy zajlott, hogy olyan jelenséget próbáltam tükrözni az arcomon, mintha tudnám ám az igazi árat, majd lezser sértődöttséggel tovább álltam- nyilván másoktól is láthattak már ilyesmit, eddig nem túl hatásos, de csiszolgatom hátha egyszer majd bejön) időnként igénylik is, de fölösleges energia pazarlás. Valami alku után ami amúgy is ízlene, vagy szükség volna 'rá, érdemesebb megvenni, nem éri meg még két tucat utcát bejárni egy becsületesebb árusért vagy boltosért, ha gombokat takaríthatsz meg, az időd meg nem adják vissza sehol a megspórolt pár petákért. Van ahol a helyiektől kevesebbet kérnek van ahol nem. Ezt is meg lehet szokni, különösen, ha az ember csak két hétre jön, akkor semmi sem drága, meg nem érdemes törődni vele. (pl:az otthonihoz képest általában fele a kaja ára) A helyi szemszögből érthető is a különbség tétel, csak itt nem tudják, hogy vannak olyan fehérek is, akik ugyanolyan csórók mint ők. 

Bizonyos tekintetben kimondottan bölcsek a tájiak. Például mint a  szárnyaló gazdaságú brazilok, bazi nagy vámokkal sújtják azokat a külföldi termékeket, amelyeket nem gyártanak helyben. (Európa és néhány  nagyokos persze próbál progresszívkodni a szabad-kereskedelemnek nevezett a álliberális kreálmányával. Így amellett, hogy a fél világ rajtunk röhög, még segédkezünk is a saját tevékenységeink elsorvasztásában.) Ezért az import termékek általában drágák, de van szinte mindennek, helyi, vagy itt gyártott megfelelője. Állítólag az irányítást a központi részen élő népcsoport végzi. Ők a jobb értelmi képességgel bírók, legalább is mi így hallottuk. A többi népekről semmi téren nem terjesztenek magasztaló legendákat, ami köztünk  szólva nem lepi meg Aczéli kultúrpolitikában felcseperedett nevét magabiztosan leírni tudó vándort. Egy több évtizede ide vetődött, köztiszteletben álló, otthoni mércével nagyon sikeresnek nevezhető hazánkfia, egyenesen vízi cigányként emlegette az egyes tengerparti részeket tulajdonló népeket, mikor gyorsan, érthetően, és mindenki számára egyértelműen akarta a jellemüket megragadni. Ezek állítólag úgy jutottak a mesés értékű partvidéki földekhez, hogy az őseik annak idején a királytól kapták. Nem, nem, teljesen épeszű volt a király, csak akkortájt a terméketlen ócska tengerparti földnek nem volt gazdasági értéke és a semmirekellők között osztatott szét. A jó alattvalók leszármazottjai meg kapirgálhatnak a jobb minőségű belső vidékeken. Most milyen boldogok lehetnek? Nyilván roppant elégedettek, hogy túrhatják a földet, míg a szomszédaik vasvillával forgatják a pénzt nehogy megpenészedjen. Ezt hallottam!
Viszont a világszinten igazán gazdagok elkerülik tájföldet úgy ahogy van, az az érzésem.

kikötő a világítótoronyból

 Első ének

De messzire kanyarodtam, és a kitűzött mondanivalómból meg nincs még semmi. Azt nem tudom megmondani , hogy melyik népcsoportba tartoztak a bailan beachi szállásadóink. Azt viszont határozottan ki lehet jelenteni, hogy az együgyűséget csodálnivalóan magas szintre fejlesztették. (Időnként megbabonázva tanulmányoztam őket) De ezzel nem zárul a sor. Az unalom habzsolása, a kommunikáció előttem eddig ismeretlen autista jellegű értelmezése, a munkakerülés ilyen megrendítően magabiztos kivitelezése engem is az eddigi életem átgondolására sarkallt. Mindez bájos is lett volna, ha nem egy utazási és egyéb turisztikai, vendéglátó képlet üzemeltetői lennének. Vagy micsoda. Nem tudtuk igazán megfejteni!

Ott ültek egy helyi viszonylatban frankó rendszerben és amit műveltek vele az az élhetetlenség és balfaszság magasiskolája. Ha udvariasan fogalmazok. Egy tönkre adóztatott magát alig eltartani tudó futottak még kategóriás hazai kisvállalkozó ebből egy tejjel mézzel folyó kánaánt csinálna. Merült fel többször is bennünk. Ezeknek itt fogalmuk sincsen milyen jómódban élnek. És tényleg nincs!

mindent használt a személyzet is (szinte csak ők!)

az asztal mögött egy kanapé nem látszik, azon heverésztek egész nap, mikor nem a facebook előtt majomkodtak

Egyszer az egyik csajszi, a főnöki szék kinézetűbe időnként bele bele huppanó, néhány hirtelen mozdulatra ragadtatta magát, melyet tőle nem elvárható kitartással párszor meg is ismételt. Ez az eddig nem tapasztalt agilitás énrám is kiterjeszkedett, így elfelejtkeztem arról, hogy ők itt másképp értelmezik a gondolatok cseréjét, de már késő volt. Testem már megindult felé egy kérdéssel a számon. Mi a pöcs van? Aránylag gyorsan kiderült, hogy a mozgó lottó árus látványa zaklatta föl ennyire. Mint kifejtette a héten nagy a nyeremény.  Aztán felbuzdulva a 3 éves szintet némileg elérő párbeszédünkön, próbáltam megtudakolni tőle, hogy mit csinálna a nyereménnyel, ha megnyerné. Bár ne tettem volna. Alaposan túlbecsültem. Aztán a beszéd, a pantomim, meg kisgyerek koromban láttam a győri balettet, na ennek egyfajta nemes keverékével már célt értem, megértette kérdésem. Hát innen el! Na és hova? Úgy nézett rám mint egy hülyére, (most bezzeg megfordult a helyzet) Bangkokba! Ott lehet vagányul élni, partizni, vásárolgatni, szórakozni, meg ott aztán sokat kérnek ám a jó házért! Ilyen szép környezetben mint ami itt van meg pláne! Hű! Ennek fele sem tréfa, így hát gyorsan abbahagytam a további faggatózást, nehogy még túlképzett legyek, idehaza.

Bangkok, Bangkok!

A nagyvárosokban itt is kitenyészett a barbi és párja a konzumidióta. Ezt a szakrális létformát tűzte ki célul a mi lányunk is, pedig már nem is olyan lyány már. Láttunk bangkoki példányokat. Ugyanúgy néznek ki, mint bárhol a világon, és naggyából ugyanazt is csinálják. Sőt, állítólag jobban csinálják, komolyabban veszik ezt a dolgot, ha lehet így fogalmazni. Több és drágább cuccot  engednek meg maguknak minden téren, a márkahűséget is komolyabban veszik mint a budapesti kaszttársaik. A sznobsággal is mélyebben azonosulnak. Igen jobban élnek mint mi négy éve, meg négy év múlva, meg még ki tudja.
Majd elfelejtettem, hogy a tajiak imádnak piálni. Napközben hivatalosan nem is lehet alkoholt kapni. De szerencsére feltalálták a turpisságot. Tíz húsz százalékkal drágábban az utcai és egyéb árusoktól gond nélkül beszerezhető minden mit a nép kíván.

Arról, hogy mennyire rajonganak az igénytelenségért, majd legközelebb...